Ötven éve született meg az egyes Golf, a kabrió pedig rá öt évre. A két modell ugyanaz, mégis mást indított meg.
Visszautasította az 50 ezer eurós jutalmát.
Matyi szó szerint vette, hogy az öreg szívódízel a világ végére is elvisz.
A spanyol miniszterelnök konzuli támogatást ígért.
Hallottál már a szociális másnaposságról? Komoly figyelmeztető jelei lehetnek, hogy még időben változtathass.
A miniszter szerint a kínai elnök magyarországi látogatása meghatározó lépcsőfok.
Három éve hunyt el az Omega frontembere.
Legalábbis a DXOMARK szerint.
A Kínához fűződő szoros viszonyt sérelmezte egy republikánus szenátor.
Az országos rendőrfőkapitány belső vizsgálatot rendelt el.
Komolyan verseng Kína és Amerika. A mesterséges intelligencia átveszi a pilóták helyét.
Ép ésszel alig felfogható történetet is mesélt.
A szálak a nápolyi Camorráig vezettek.
Több vármegyére is figyelmeztetést adtak ki.
Több ezer tulajdonos ellen indíthat a kerület eljárást.
Katasztrófába torkollhat Donald Trump újraválasztása.
Döbbenetes, hogy már május van.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Persze földrajzórán még tanultuk a legtöbbjét, de ki emlékszik arra már? Tényleg, te emlékszel rá?
A szokásostól etérő vizelet vesebetegség következménye is lehet.
Oldalak