A történtekre reagált Kapitány István.
Ezzel harmincháromra nőtt a gyanúsítottként kihallgatott személyek száma.
A támadók fekete festékkel kenték be a Mária-szobrok arcát és kezeit.
Csak azért vállalta el a feladatot, mert ez volt a sportág érdeke.
Nem először intette rendre a kormányfőt, ezúttal hatott az intés.
A 24-szeres Grand Slam-torna-győztes tavaly honfitársával az első körben búcsúzott.
Elindulhat az Országos Közlekedésszervező.
Az autó eleje és utastere elvált a hátsó résztől.
Németh Balázs szerint nem vállalja.
A játékosként és edzőként is trófeákat halmozó szakember megbízása 2030-ig szól.
Nem csupán a futballpályán remekel a magyar válogatott csapatkapitánya.
Bangó Sándor a TikTok-oldalán közölte a politikus nevét.
Rendkívüli fejlődésről számolt be.
Athos Salomé úgy gondolja, megjósolta az iráni konfliktus kiéleződését és Spanyolország világbajnoki győzelmét is.
Hozzátette, az sem mentesíti, hogy „kormánydöntés” keretében járt el.
A Szőlő utcai javítóintézetbeli botrány koronatanúja megnevezte egyik bántalmazóját.
Már 2016-ban fellépett volna a magyar fővárosban, de végül csak idén kerülhetett sor a koncertre.
Amerika 250 éves államiságát ünnepli.
Oldalak