Az Index felvételeken mutatja be a Duna fővárosi szakaszának drámai állapotát.
A hatóság azután adott ki tájékoztatást, hogy Bangó Sándor megnevezte az általa korábban emlegetett „Zsolti bácsit”.
Ráadásul még az is kérdéses, hol folytatja pályafutását.
Donald Trump szövetségeseivel együtt búcsúztatja Lindsey Graham-et.
Hasonló stratégiai kérdéssel néz szembe a két párt, a lengyel PiS-ben azonban ezt a vitát nem tudták szakadás nélkül eldönteni.
A Demokratikus Koalíció korábbi elnöke szerint a történelemnek nincsen egyetlen szerzője.
Jogszabályi kötelezettségszegésnek számít.
Aszódi Attila atomenergetikai szakember szerint sorsdöntő hónapok elé nézünk.
A heves szóváltások közepette Takács Péter felszólalását folyamatos közbeszólások zavarták.
A fiatal nő útbaigazítást kért, a gyanúsított pedig követni kezdte.
A berlini polgármester szigorúbb fellépést sürget az iszlamista gyanúsítottak ellen.
Arról is beszélt, hogy a jövőben lenne-e főpolgármester.
Az amerikai elnök ismét beleállt Benjamin Natanjahuba is.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormánypárt fél a bírósági kontrolltól.
A Korda-házaspár négy év után tér vissza a Sziget Fesztiválra, amely kapcsán már bakancslistás terveket szőnek.
Ez bántóan fájdalmasnak tűnhet.
Oldalak