Hiába a fejlődés, a szervezők már felkészültek a panaszokra.
Az elemző szerint azonban a jogtudós „klasszikus elnöki alapanyag”.
Brazíliában minden megeshet, még a föld is megnyílhat a stadionban.
Arról számolt be néhány résztvevő, hogy tudatmódosító szert csempészhettek az italaikba.
Az NBA történetének egyik legjobb edzője 86 éves volt.
Az oltáshoz szükséges alapvezetéket nagy távolságon, meredek terepen kellett kiépíteni.
A Mattel a legapróbb részletekig megidézi a néhai popkirálynő felejthetetlen kisugárzását.
A hatóságok órákig keresték.
Nagy utat tett meg a városig.
Az utolsó házba szörnyetegek kopognak be, de túl sok köszönet nincs benne.
Szükségállapotot hirdettek Brit Columbia tartományban.
Hajdú Kata az U20-as Európa-bajnokság legértékesebb játékosa.
A sérült férfi saját lábán jutott el az első házakig, ahol segítséget hívtak.
Duzzad a kínálat, fogynak a vevők: kijózanodás jöhet a lakáspiacon.
Nem tétovázik a török klub vezetősége.
Azt ígérték a chatbotok a felhasználóknak, hogy ők a „kiválasztottak”.
Egy 65 éves nő a helyszínen életét vesztette.
A fürdőszobában több a fiók, mint magában a munkatérben.
Halálhírét Gajdos László miniszter jelentette be.
Oldalak